Székhelyszolgáltatás Ügyvéd

Székhelyszolgáltatást ügyvéd és ügyvédi iroda nem nyújthat 2012 jogszabály szerint.

Székhelyszolgáltatást ügyvéd nem nyújthat

2012. január 1-jétől Ügyvéd és ügyvédi iroda már nem nyújthat székhelyszolgáltatást.

“Hatályát veszti az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 5. § (3) bekezdés k) pontja és 25/A. §-a, mely kimondja, hogy ügyvéd elláthat székhely szolgáltatási tevékenységet, de szigorú feltételekhez köti azt. Ez megváltozott, székhelyszolgáltatást ügyvéd és ügyvédi iroda a 2012-es jogszabályok szerint nem nyújthat.

A jogi képviselő felelőssége egyértelműbbé, ellenőrizhetővé válik.

A cégalapítást, székhelyszolgáltatás érintő új törvények az ügyvédekre, a gazdasági társaságok jogi képviselőire is vonatkoznak. Az ügyvéd, illetve jogi képviselő feladata 2012-től, hogy a cégalapításhoz szükséges iratok törvényeknek való megfelelőségét ellenőrizze. Az ügyvéd által készített társasági szerződés és aláírás minta esetén az ügyvéd kötelessége az alapítók személyazonosságának ellenőrzése.

Bármilyen ingatlan betöltheti a székhely szerepét.

„A cég székhelye a cég bejegyzett irodája. A bejegyzett iroda a cég levelezési címe, az a hely, ahol a cég üzleti és hivatalos iratainak átvétele, érkeztetése, őrzése, rendelkezésre tartása, valamint ahol a külön jogszabályban meghatározott, a székhellyel összefüggő kötelezettségek teljesítése történik.” (7. § (1)) Tehát bármilyen ingatlan betöltheti a székhely szerepét, „amely a cég tulajdonát képezi, vagy amelynek használatára a cég jogosult.

A székhely törvényes működésének további feltétele - Székhely tábla

A székhely törvényes működésének további feltétele, hogy „A cégnek a székhelyét cégtáblával kell megjelölnie.”Székhelyszolgáltató cég működésének tehát nincsen kizáró oka, amennyiben teljesíti a jogszabályban előírt székhelyre vonatkozó feltételeket.

Székhelyszolgáltatás hivatalos levelezés.

A székhely és a központi ügyintézés helye eltérhet, így az utóbbin tevékenykedik a menedzsment, ott történik a döntéshozatal, és a tényleges ügyintézés, míg az előbbi helyszínen kerülnek átvételre az üzleti iratok, a hivatalos levelezés is innen zajlik. A székhelyszolgáltató cég teljesíti a székhellyel összefüggő jogszabályi kötelezettségeket is.

A székhelyszolgáltatás alapján a cég nem visszakereshető

A Nemzeti Adó - és Vámhivatal illetékes minden székhelyként bejelentett címen ellenőrizni, hogy a gazdasági társaságok a törvényben előírtak szerint működnek-e. Székhelyszolgáltatás alapján viszont a cég nem visszakereshető, vagyis a szóban forgó társaság székhelye székhelyszolgáltatóhoz van-e bejegyezve, egyszerűbben fogalmazva, nem tudják a NAV hatóságai, hogy egy cég székhelyét székhelyszolgáltató biztosítja-e, vagy bérelt valamint, saját tulajdonú ingatlan a székhely.

Székhelyszolgáltatás Európa más országaiban is.

Székhelyszolgáltatás Európa más országaiban is működik. Például az Egyesült Királyságban a törvénynyilvántartásba vételi kötelezettséget ír elő, valamint Európai Uniós szintű szabályozás is érvényben van, miszerint a székhelyszolgáltató társaságnak ügyfél-átvilágítási kötelezettségnek is eleget kell tennie. Magyarországon nem szól jogszabály effajta kötelezettségről.

Összegezve az eddigieket

Nincs akadálya székhelyszolgáltatást nyújtó cég működésének, illetve egy gazdasági társaság által a székhelyszolgáltatás igénybevételének, amennyiben az ehhez fűződő jogszabályi követelményeket mindkét fél által teljesíti! Ellenkezőleg, nagyon is sok előnnyel jár, ha egy cég székhelyszolgáltatást vesz igénybe: így rengeteg pénzt spórolhat! Nem beszélve arról, hogy nagyon sok vállalkozó épp azért nem tudja elindítani a cégét, mert nincs meg a kellő anyagi forrása egy felszerelt iroda fenntartására és alkalmazottak megfizetésére. A Logosz Elegant Kft ezt az adminisztratív háttérszolgáltatást  is nyújtja szerződéses partnereinek, számos más hasznos szolgáltatása mellett.